Vendéglátás

Vendéglátás

Vendéglátás helyzete interjú Szabó Ádámmal

2021. május 15. - Dani222

Szabó Ádámmal már készítettem egy interjút ahol a Partyshakers sorozatáról mesélt egy kicsit, hogy miről is szól pontosan. Már akkor is említette, hogy a műsor mellett a vendéglátásban dolgozott.

Elmondta, hogy akkor kezdett ott dolgozni mikor felkerült egyetemre és egy kis kiegészítés képpen elhelyezkedett egy sörözőben. Kezdetben poharas majd portás mára pedig már pultos lett, tehát megmászta ranglétrát. Mivel a járvány miatt sokszor kellett már bezárni ennek a szektornak, ők se voltak kivételek persze. Volt olyan hullám mikor hazament és otthon a szülővárosába vállalt állást és abból tartotta fenn az albérletét volt mikor Pesten maradt és ott próbálta a legjobbat kihozni a helyzetből. A harmadik hullám idején Budapesten van, és elmondta, így hogy nincsen lehetősége menni dolgozni a sörözőbe így a sorozatait be tudja pótolni, fejlesztette a főzőési tudományát is. Szeretett volna keresni másik állást, de már egy kicsit feladta a reményt mert hisz abban hogyha nemsokára kinyithatnak és újra mehet ugyanoda dolgozni, ezért úgy látja nem érné meg egy új állást találni mert mire betanítanák őt addigra mehetne vissza.Mert kell egy csapos – pár gondolat a Dreher sörcsapolóverseny kapcsán –  BeerPorn

Azóta a vírushelyzet és a beoltottak számának növekedése lehetővé tettte, hogy a szórakozóhelyek, éttermek, bárok, kocsmák megnyissák a terasz részüket ahol tudnak fogadni embereket. Itt a vendégeknek nem kell maszkot viselni csak a kiszolgálóknak. Illetve aki beoltatta magát kapott védettségi igazolványt amivel már a helységek belső helyeire is beülhetnek az ezekkel rendelkező emberek. De ahogy én tapasztaltam szinte mindenki még akinek van igazolványa még ők is inkább a teraszt választják. Remélem hamarosan még több mindent fog engedélyezni a kormány és szép lassan visszatérhetünk a normális élethez

 

süti beállítások módosítása